Jólét és bőségteremtő 4 alkalmas kundalini jógaóra sorozat március 21-től!

„Két módja van a létezésnek: az egyik az, hogy mész a dolgok után. A másik, hogy ülsz, létezel, és engeded, hogy a dolgok eljöjjenek hozzád. Eldöntheted, hogy melyik módon szeretnél élni.” Yogi Bhajan

unnamed (1)

Minden embernek megvan a joga, hogy előre haladjon, létrehozzon egy létezési frekvenciát és előre vetítse a szándékait. Ha energikusak vagyunk, vibrálók, aggódásmentesek, nyugodtak és boldogok, az magát Istent jelenti bennünk.

Ez az erő bennünk van. Az idő eljött, hogy önmagunk mesterei legyünk, ehhez a tudás már adott és elérhető. Jógikus nézőpontból ebben az évben érdemes eggyé válnunk az év ajándék számával, ami a 8-as (1+ 7=8).

A nyolcas szám a Pránatest, és a lélegzet száma, a lélegzetünk használata pranayama gyakorláson keresztül, és annak gyakorlása, hogy hogyan maradjunk energizáltak, fókuszáltak és kiegyensúlyozottak.

Élj jólétben a saját belső békédben, a belső erődben, és amikor gyengének érzed magad, hívd be a lelked és a prána energiát. Kevesebbe kerül, mint egy telefonhívás. A Pránatest hozzákapcsol a Végtelen Életenergiához, és eljuttatja ezt az energiát a véges részeinkbe. Egész életünkben lélegzünk, az első és az utolsó tett az életünkben a belégzés. Átlagban tizenötször lélegzünk egy perc alatt. Az oxigén az üzemanyag, amelyet a sejtek égetnek el, a prána pedig azaz üzemanyag, amelyből az Életenergia felépíti a sejteket.

A prána forrása a Végtelen, de a kapacitásunk, hogy hozzáférjünk, véges. Ahogyan megtanuljuk a hozzáértést a prána energiához, és növeljük a kapacitásunkat, hogy magunkba fogadjuk azt, úgy kezdjük el mesterien vezetni az életünket. A prána segít hozzá, hogy jólétet és bőséget teremtsünk az életünkben, különösen a 2017-es évben.

Prána energiával, a felső szájpadlásunkon található 84 meridiánponttal, és a homloklebenyünk fejlesztésével fogunk tanulni és fejlődni a jólét és bőség megteremtésében.

2017. március 21-től kezdve, 4 héten keresztül a

Jólét és bőségteremtő 4 alkalmas kundalini jógaóra sorozaton.

Március 21-től 4 héten át, keddenként és csütörtökönként találkozunk. Mindkét napon azonos a program, és lehetséges átjárás a csoportok között!

unnamed

A találkozások időpontjai:

  • Március 21-től minden kedden: 18:00-19:30.
  • Március 23-tól minden csütörtökön: 18.30. -20.30.

Helyszín:

Kedd: Budapest, 13. ker. Hollán Ernő utca 8. BefogadóTér Budapest

Csütörtök: Budapest, 12. ker. Arató köz 1.

Részvételi hozzájárulás:

Egyszeri alkalom 2 500 Ft.

A 4 alkalmas bérlet ára 9 000 Ft, mellyel a helyedet is biztosan fenntartod a 4 hétben.

A tanfolyam semmilyen előképzettséget nem igényel!

Jelentkezni itt tudsz, az üzenet tárgysorába kérlek, írd be: jólét és bőség

Kérlek, ügyelj arra, hogy helyesen add meg az e-mail címed, mert a válaszunk csak ez esetben érkezik meg hozzád! Köszönöm!

Szeretettel várlak,

Simrat Kaur/ Arató Mónika

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
 

Ugorj a végére és szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Powered by WordPress | Shop Free Cellular Phones at Bestincellphones.com. | Thanks to Best CD Rates, iCellPhoneDeals.com Offers Best Cell Phone Deals. and Incinerador De Grasa
Motor: WordPress | Sablon: New WP Themes | Fordítás, testreszabás: PagonyMedia