Adj felhatalmazást önmagadnak!

Egyfajta időtlenségben létezem most, érezve, hogy itt a nyár, a pihenés ideje. Szerintem nem csak a tanároknak, tanítóknak kellene nyáron letenni a lantot (mint ahogy én is kisebb pihenésintenzitással leszek jelen a munkámban nyáron), hanem mindenkinek. Nyilván ez nagyon szubjektív és több tényezős dolog mindenki életében, de hosszabb távon nagyon megtérül, ha az ember hallgat a belső hangjára, és ha az azt súgja, hogy „pihenj, törődj magaddal, töltődj fel”, akkor követi a hívást. Ahhoz, hogy igénybe tudjuk venni azt a pihenésadagot, amit az energiarendszerünk követel, el kell engedni a kötéseinket, a félelmeinket, ami azt mondja, hogy nem pihenhetünk, mert akkor nem működteti senki az életünket. Működteti, ha nem félünk mindeközben.

Nos, pihenni is meg lehet tanulni tudatosan. Mint minden mögött, ami azt súgja, hogy valamit „nem lehet, nem megengedett”, egy félelem áll. Ha el tudjuk engedni a félelmeinket, akkor felhatalmazást adunk az Önvalónknak és a segítő energiáknak, hogy értünk dolgozzanak, és általában sokkal jobb sül ki a folyamatból, mintha egyedül és fáradtan tolnánk tovább a szekeret.

Az első lépés a félelemnélküliség felé a múltbeli tapasztalatok elengedése, az Önvalót behelyezve a csend ragyogó tisztaságába, amit Magasabb Önvalónak hívunk. A mi családunkban van például egy elképesztő női minta: a nők annyit dolgoznak, annyira hajtják magukat, hogy rá is megy az egészségük. Ez nem azért van, mert muszáj ennyire hajtani, hanem azt vettem észre, hogy azért, mert hozzászoktatjuk magunkat egy bizonyos leterheltségi szinthez, és ha ez nincs meg, akkor kihívásokat gyártunk, hogy továbbra is magasan tartsuk az adrenalint. Mostanában a meditációban érkező belső intelmeim hatására sok játszmából kilépek önmagammal, és másokkal kapcsolatban is. Ez lesz az egyik játszma, ami öröklődhetne, de tudatosan abbahagyom.

A mai kultúrában a felhatalmazás szó oly gyakran használt, hogy talán már kissé elcsépeltnek is tűnik. Valójában maga a fogalom elég megfoghatatlan sok ember számára, különösen a nők számára, hogyha nem tudják a felhatalmazást önmagukból előhozni, megteremteni. Az igazság az, hogy az a nő, aki képes felhatalmazást adni, hogy önmaga legyen, tiszteletet és megbecsülést vált ki. A félelemnélküliség ugyanis isteni minőség.

Mit jelent a félelemnélküliség a nők életében, akik nővérek, feleségek, anyák? Mit jelent nőként félelemnélkülivé válni, legyünk akár szerető társak, vezetők, beosztottak, vagy az életüket a családjuknak szentelő nők?

A nők nagyon sebezhetőek és feszültséget okoz bennük a bizonytalanság. Biztonságra törekszünk tehát. Az életben betöltött szerepeink egyrészt a biztonság érzetét keltik, másrészt viszont kapcsolódásokat igényelnek, amelyeken nehéz áttörni, amelyekből nehéz kiszakadni. A szerepek azt igénylik, hogy a nő érzékeny legyen, és hogy óvja és védje a környezetét.

Mit jelent tehát a mi esetünkben félelemnélküliség? A nők számára az igazi félelemnélküliség azt jelenti, hogy elengedik a szerepeiket és az egot, és megtanulnak bízni. Ez egy nagyszerű paradoxon és egy hatalmas belső küzdelem is egyben.

Figyelem magam, és most arra van nagy igényem, különösen az aktív júniusi „új jövőkép találó energiák” közepette, hogy csendben legyek, pihenjek, meditáljak, naplózzak, és a nagyon erős belső impulzusokat, belső hangokat figyeljem, értelmezzem és átültessem a valóságba. Amíg nem adtam meg magamnak az engedélyt, hogy kivonjam magam a forgalomból és pihenjek, addig a kötések annyira erősnek tűntek, hogy szinte megoldhatatlannak látszott, hogy a családom élete nélkülem üzemeljen. Mikor megszilárdítottam a szándékomat, fokozatosan az akadályok is átalakultak, és megérkeztek a megoldások. Nagy örömmel engedem magam bele a hat napos pihenésbe Somogyvámoson

“Az elemek egyensúlya a testedben és az életedben”

nyári kundalini jóga és Shakti tánc® elvonuláson.

Somogyvámos2

* 6 nap a gyógyulás, egyensúly és töltődés energiájában *

A 6 napos elvonuláson június 25-26-27-28-29-30-án, a somogyvámosi Radhe Resort Meditációs és Wellness központban pihenünk és töltődünk. Az elvonuláson tanulunk a kundalini jóga örökérvényű tanításaiból. Megerősítjük a szervezetünket, egészségünket, életterületeinket és jólétünket az elemek (tűz, föld, levegő, víz, éter) egyensúlyának helyreállításán keresztül. Feltöltődünk teremtőerővel a Shakti tánc segítségével. Pihenünk, megújulunk, és újjászületünk!

Az elvonulás semmilyen előképzettséget nem igényel!

A programok nem lesznek zsúfoltak, megterhelőek, inkább könnyed áramlást tervezünk sok pihenéssel, hogy a nyári szabadságot is élvezni tudjuk.

Ha csatlakozni szeretnél, még Last minute kedvezmény is igénybe vehetsz, ha június 16-ig jelentkezel!

Olvass tovább az elvonulás programjáról, és a kedvezmény részleteiről itt!

A júniusi energiákról itt olvashatsz bővebben!

Ha szeretnél hasznos bejegyzéseket olvasni, videókat nézni, programokról értesülni, akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mindig első kézből értesülsz az újdonságokról!

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
 

Ugorj a végére és szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Powered by WordPress | Shop Free Cellular Phones at Bestincellphones.com. | Thanks to Best CD Rates, iCellPhoneDeals.com Offers Best Cell Phone Deals. and Incinerador De Grasa
Motor: WordPress | Sablon: New WP Themes | Fordítás, testreszabás: PagonyMedia