Minden a(z) ‘fejlődés’ témában

Mikor nevezhető a helyzet ideálisnak?

A hétvégén volt a Gyógyítói kurzus negyedik találkozója. Nagyon mély témákat érintettünk, és rengeteget tanultam az együttlétünk alatt. Köszönöm, hogy újra felébredhettem, és lehetőségem van választani újra, a saját utamat, amely a leginkább hív. Hét évig készültem rá, hogy könyvet írjak. Először csak a vágy jelent meg bennem, majd néhány téma, amit kibonthatnék, de akkor [...]

Két út összeért…

A Teljesség virága honlapot 2010 őszén hoztam létre. Most 2012-ben a változások évében, az Unio Mystica energiájában kiteljesedett párom, Csendes Csaba jelenlétével és segítségével. Két út, két ösvény összeért, és mostantól lesznek olyan programok, ahol együtt várunk majd benneteket, kiteljesítve a programokat a zene, a hangok gyógyító erejével.

“DNS transzformáció” elvonulás

  „DNS transzformáció”  Sejtátalakító, gyógyító, hálaadó elvonulás a Teljesség jegyében 2012. augusztus 4-5.  Mikor spirituális eszközöket használunk saját tudatosságunk növelésére, és a bennünk élő isteni mag felfedezésére és kibontására, akkor valójában transzformáljuk magunkat. Átalakítjuk a gondolatainkat, érzelmeinket, és a fizikai testünket is. Ez még akkor is így van, ha bár használunk spirituális eszközöket, de mindezt [...]

Mit mondj meg a Dzsinn-nek?

A legutóbbi szerelmi blokkoldó beszélgetésre sokan jelentkeztek, és nagyon köszönöm a megtisztelő lehetőséget mindenkinek, aki feltárta előttem az életét. A tisztítás időszakát éljük, amikor minden sallang, ami nem egészen hozzánk való távozik az életünkből, és mi lesz helyette? Az, amit a szívedből kérsz az Univerzumtól. Az egyik gyógyítás alkalmával azt mondtam: - Vagy te mondod meg [...]

Mit élsz meg a párhuzamos életeidből?

Párhuzamos életeidből te választod ki a szálakat, amelyekkel az életed műalkotását szövöd. Mit is jelentenek a párhuzamos életek? Ehhez először is azt a gondolatot érdemes elültetni a fejünkben, hogy idő nem létezik. Egy pillanatba, a mostba van besűrítve életünk összes lehetősége, és több, párhuzamos életünk történései, és ha kitágítjuk az érzékelésünket, megérjtük, hogy választhatunk, hogy [...]

Gyógyítás az Újhold és Telihold energiájával

Az Újhold a holdciklus kezdete, ez az új dolgok elindításának, és a megújulásnak az ideje. Ilyenkor érdemes ránéznünk, hogy mit engedtünk el. Milyen új erő kíván belőlünk megszületni, minek a gyógyulását, kiteljesedését szeretnénk elindítani a növő hold erejével. “Újhold napja az életünk ritmusában mindig egy megújuló, üres állapotban megjelenő friss energia bejövetelét jelenti. Érdemes naptárunkban [...]

Powered by WordPress | Shop Free Cellular Phones at Bestincellphones.com. | Thanks to Best CD Rates, iCellPhoneDeals.com Offers Best Cell Phone Deals. and Incinerador De Grasa
Motor: WordPress | Sablon: New WP Themes | Fordítás, testreszabás: PagonyMedia