Minden a(z) ‘szeretet’ témában

Mikor nevezhető a helyzet ideálisnak?

A hétvégén volt a Gyógyítói kurzus negyedik találkozója. Nagyon mély témákat érintettünk, és rengeteget tanultam az együttlétünk alatt. Köszönöm, hogy újra felébredhettem, és lehetőségem van választani újra, a saját utamat, amely a leginkább hív. Hét évig készültem rá, hogy könyvet írjak. Először csak a vágy jelent meg bennem, majd néhány téma, amit kibonthatnék, de akkor [...]

Az érzés megváltoztatja a DNS-t…?

Tegnap és tegnap előtt este fantasztikus élményben volt részem. A Párommal belefogtunk egy gyakorlatba, amit már körülbelül három hete, rendszeresen, minden nap végzünk. Úgy is mondhatnám: varázsolunk. Mantrákat éneklünk, és tegnap előtt este éppen a kertben ülve énekeltünk. Elénekeltük a mostanában használt mantránkat száznyolcszor, majd a Párom elénekelt kilencszer egy másik, nagyon erős mantrát. A [...]

Két út összeért…

A Teljesség virága honlapot 2010 őszén hoztam létre. Most 2012-ben a változások évében, az Unio Mystica energiájában kiteljesedett párom, Csendes Csaba jelenlétével és segítségével. Két út, két ösvény összeért, és mostantól lesznek olyan programok, ahol együtt várunk majd benneteket, kiteljesítve a programokat a zene, a hangok gyógyító erejével.

“DNS transzformáció” elvonulás

  „DNS transzformáció”  Sejtátalakító, gyógyító, hálaadó elvonulás a Teljesség jegyében 2012. augusztus 4-5.  Mikor spirituális eszközöket használunk saját tudatosságunk növelésére, és a bennünk élő isteni mag felfedezésére és kibontására, akkor valójában transzformáljuk magunkat. Átalakítjuk a gondolatainkat, érzelmeinket, és a fizikai testünket is. Ez még akkor is így van, ha bár használunk spirituális eszközöket, de mindezt [...]

Ők egymásnak vannak…

Május 1-től a szerelem időszakába lépünk, és megkezdődik egy hathetes utazás, egészen a nyári napfordulóig, június 21-ig, amikor minden energia azt támogatja, hogy te magad szerelmes légy a világba. A természet csábító ruhába öltözik. Szebbnél szebb virágok nyílnak, színükkel és illatukkal felébresztve érzékeidet. Madárdaltól hangos minden zöld terület, a nap is mintha neked ragyogna. Piros, [...]

Nincs vagy VAN?

Minden gyógyulás alapja az, ha először szembe merünk nézni a problémáinkkal, vagy azokkal a dolgokkal, amelyek nem egykönnyen teljesednek ki az életünkben. Az ily módon feltárult területek először elkezdenek fájni, majd elindul a gyógyulás folyamata. Hasonlóan, mint egy régóta pangó, letakart seb, amiről egyszer csak eltávolítod a takaró kötést. A seb levegőt kap, csípni, szúrni [...]

Powered by WordPress | Shop Free Cellular Phones at Bestincellphones.com. | Thanks to Best CD Rates, iCellPhoneDeals.com Offers Best Cell Phone Deals. and Incinerador De Grasa
Motor: WordPress | Sablon: New WP Themes | Fordítás, testreszabás: PagonyMedia